Tanulási coaching

Mai rohanó világunkban a diákoknak egyre nagyobb mennyiségű információt kell feldolgozniuk, ami folyamatos kihívás elé állítja őket. 

Tanulási coachként az a célom, hogy diákjaim megismerjenek olyan stratégiákat és tanulási technikákat, amelyek hatékonyabbá és élvezetesebbé teszik számukra a tanulási folyamatot. 

Hiszem, hogy a hagyományos oktatás helyett élményalapú, örömteli tudásszerzéssel hozzájárulok céljaik eléréséhez. Pályám során a tantárgyi tudás átadása mellett mindig nagy hangsúlyt fektettem a diákok lelki, fizikai jólétére is, hiszen csak a megfelelő tanulási környezetben tudnak jól teljesíteni.

Kiknek ajánlom?

10-18 éves korcsoport számára.

Azoknak, akik úgy érzik, hogy:

Mit kínálok?

Ebben tudok segíteni:

A foglalkozásokon a diákok olyan módszertani pluszt szerezhetnek, mellyel a tanulás hatékonyságát nagy mértékben tudják növelni, hiszen a következőket helyezzük fókuszba:

Erre számíthatsz a foglalkozások során:

Az első két alkalommal (kb. 2×60 perc) felmérést készítek öt preferencia teszt és a 8 intelligencia teszt segítségével. A beszélgetések során számos kérdésre választ kapunk. Megtudhatjuk, hogy mi a tanuló ideális tanulási környezete, egyedül vagy társsal szeret-e tanulni, milyen a tanulási stílusa (auditív, vizuális vagy kinesztetikus), mik az erősségei, lehetőségei, gátló tényezői és fejlesztendő kompetenciái.

Ezután személyre szabott tanulási tervet készítek a szülő számára. Minden diák saját összeállítású kincsesláda munkafüzetet kap, amely végigvezeti a folyamaton.

A további 4-5 alkalom során ezeket gyakoroljuk:

Mi várható a folyamat közben és végén?

A diákok a begyakorlott, egyénre szabott tanulási technikákat otthoni tanulásnál és az iskolában is tudják alkalmazni. Képesek lesznek jól megszervezni a tanulást, hatékonyabbak lesznek a célkitűzésekben és azok megvalósításában is, higgadtabban tudják kezelni a stresszes helyzeteket, erősödik a koncentrációjuk, javul az önértékelésük és önbizalmuk. Az agytorna gyakorlatokkal könnyebben tanulnak, megszabadulnak a rossz beidegződésektől, megtapasztalják az örömteli, eredményes tanulást.

Kiscsoportos tanulástechnikai- és stresszkezelő tréningek:

A foglalkozásokon a diákok olyan módszertani pluszt szerezhetnek, mellyel a tanulás hatékonyságát nagy mértékben tudják növelni, hiszen a következőket helyezzük fókuszba:

Még ez is érdekelhet: